2014.04.20.
17:21

Írta: stronghand

Narnia krónikái I.

Cím: Narnia - A varázsló unokaöccse I.
Író: C.S. Lewis
Főbb szereplők: Digory, Polly, Andrew bácsi, Aslan, Jadis

További kötetek:
  • A varázsló unokaöccse
  • Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
  • A ló és kis gazdája
  • Caspian Herceg
  • A Hajnalvándor útja
  • Az ezüsttrón
  • A végső ütközet 


  Reményeim szerint a legtöbb velem egyidős gyerek ismeri a hatalmas tölgyfa- ruhásszekrény történetét. A legtöbben, ahogy én is filmben láttam először a Pevensie gyerekek lebilincselő és izgalmas kalandjait. Számomra a gyerekkoromat jelenti ez a film és mái napig szívesen nézem meg, a hét bármelyik napján, bármelyik hónapban és évben. Sejtéseim szerint ez felnőtt koromra se fog változni. Sőt! A gyerekeimnek is megfogom mutatni ezt a remek filmet, had szárnyaljon a képzeletük!
 Pár éve már találkoztam a könyvesboltban a könyv változatával, de akkor még nem igazán érdekel, hiszen általában a filmeket könyvből csinálják és mivel már láttam a filmet, úgy gondoltam semmi újat nem nyújthat. Azt hiszem tavaly, amikor könyvesboltba jártam néztem meg közelebbről ezt a könyvet és olvastam el a borító hátulján lévő rövid leírást. Rájöttem, hogy nem olyan sorrendbe van a könyv, mint a film. A könyvsorozat első kötete Narnia megalapításáról szól, hogy a nagy hatalmú oroszlán, Aslan miképp hozza létre azt a gyönyörű világot, melyet minden erejével védelmez a gonosszal szemben. 
  Természetesen nem ezzel kezdődik a történet. Történetünk főszereplői két kisgyerek, akik egy szomszédok és kalandra vágynak. Az unalmas Londonban semmi kaland nem vár rájuk. Egészen addig a napig, amíg Digory őrültnek hitt, tudós bácsikája közelébe nem kerülnek Pollyval. A bácsi tőrbecsalja őket és egy egészen új világba küldi őket, ahova ő maga nem mer elmenni. itt találkoznak a gonosz királyővel, Jadis-el, akitől egészen kalanduk végéig nem sikerül megszabadulni és kénytelenek vele visszamenni Londonba, ahol nem kevés galibát okoz.
  Történetünk természetesen happy end-el végződik, ám előtte a gyerekek szeme láttára, Aslan az oroszlán, a semmiből teremti meg Narniát, énekével és szavaival. Először feketeségben találták magukat a gyerekek, a kihalt világ helyén, amit Jadis tett tönkre. Aztán sorra történtek a dolgok. Kivilágosodott az égbolt, megpillantották Aslant, aztán pedig szépen sorba megjelentek a különböző állatok is. Lovak, hódok, szamarak, pumák, madarak.

 "Narnia, Narnia, Narnia, ébredj!Szólalj meg!Eszmélj!Szeress!
Keljetek lábra fák!Szólaljatok meg, állatok!Szenteltessetek meg vizek!" 

Digory megmenti édesanyját és később, mikor felnő világhírű tudós és becsületes felnőtt lesz belőle.

- történet kreativitása: 10/8. A Következő könyv jobban fog tetszeni. Vagyis a filmből kiindulva.
- szóhasználat: 10/8. 
- szereplők: 10/9.
- könyv kinézete: 10/9

  Megosztó mind a könyv, mind a film. Sokak szerint nem elég pezsdítő, talán azért mert a Gyűrűk urával hasonlítják össze, mivel Tolkien és Lewis barátok voltak. Mivel nem olvastam még a Gyűrűk urát, így ezzel kapcsolatosan nem tudok véleményt alkotni, de minden olyan embernek ajánlom a könyvet, aki mer nagyokat álmodni. 
 Eddig Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, Caspian Herceg valamint a Hajnalvándor útja van megfilmesítve. Mindegyik tetszett, talán az első ami a legjobban, de általában az első filmek a legjobbak a több részes történetekből. Természetesen van kivétel, mint abban is, hogy a legtöbb olyan filmből nagyon sok rész hagynak ki, ami könyvből készült. A leggyengébbre sikerült a Hajnalvándor útja, de szerintem még az is nézhető, többször is. Szeretnék nagyon a filmekről írni, de úgy gondolom, hogy a könyves részeik mellett a helyük, szóval ha megszerzem a könyv többi részét is, utána megnézem a filmet is. Így könnyebb lesz összehasonlítani. Addig nektek is várnotok kell!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mendekhely.blog.hu/api/trackback/id/tr666519183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása