2014.01.26.
23:10

Írta: stronghand

Battle Royale

Cím: Battle Royale
Író: Takami Kósun
Főbb szereplők: Nanahara Súja, Kavada Sógo, Mimura Sindzsi, Kirijama Kazuo, Nakagava Noriko

 Elég régen írtam és tudom azt mondtam, hogy a következő könyv amiről beszélek az az Eperszedő lesz. időközben viszont rájöttem, hogy mostanában elég gyilkolós hangulatomban vagyok(egy bizonyos embernek köszönhetően) és eszembe jutott, hogy a Battle Royale kb. egy éve ott "porosodik" a polcomon(természetesen nem porosodik) Elkezdtem már párszor olvasni, de túl sok figyelmet igényelt, így letettem, meg közben akadt más. Viszont most tökéletes választás volt.
Amint felemeltem a könyvet és a felem fölé tartva akartam olvasni, rájöttem, hogy nem érdemes. Egyrészt mert nagyon nehéz a könyv(tömör gyönyör), másrészt mert elfárad a kezem, harmadrészt nem kellemes ha a fejedre esik(XD)Kicsit hasonlít a történet a Legyek ura című könyvre, a Battle Royale-ra pedig az Éhezők Viadala hasonlít( A Legyek urát most akarom elolvasni, már kikölcsönöztem a könyvtárból, az Éhezők viadaláról pedig később írok)
Amint látjátok, a könyv borítója árulkodik arról, hogy bizony Japánban játszódik a történet, Japán 15-16 éves gyerekekkel.

Történetünk főhőse Nanahara Súja, 3.b osztályos tanuló lázasan készül az osztálykirándulásra. Ám nem is sejti, hogy talán ez élete utolsó osztálykirándulása, ezzel azt osztállyal biztos. Részletes jellemzést kapunk a jellemekről már a könyv elején(senki ne aggódjon a nevek miatt, a könyv végére a fontosabbakat megfogjátok jegyezni, a többiek pedig nem fognak nagy szerepet játszani) Egyik percről a másikra mindenki elálmosodik a buszban és amikor magukhoz térnek egy osztályteremben találják magukat, ugyan olyan ülésrendben, ahogy az iskolájukban ültek. Kiderül, hogy az osztályfőnöküket megölték, de kaptam helyette egy újat, aki a játékot fogja vezetni. Milyen játékot? Japánban minden évben a harmadikosok közül kisorsolnak egy osztályt, akiket kiraknak egy szigetre, hogy életre-halálra menő harcot vívjanak egymással. A tanulókat egymás után engedik ki az iskolából, egy lány, egy fiú és minden gyerek között van 2 perc eltérés. Miután mindenki elindult, megkezdődik a harc. van aki beszáll, van aki csak menekül, vannak akik összefognak, van aki csak egyedül harcol. Súja Noriko társaságában marad és vigyáz a lányra. Bevallom a végét sejtettem az elejétől fogva, ám igen jó kis csavar történik.
Kérdés az, vajon életbe maradnak? Vagy Súja soha nem fog már gitárt fogni a kezébe és  eljátszani egy tiltott rock számot? Sikerül vajon megszökniük? ha elolvasod kiderül :)
Összességében egy jó könyv(van még belőle pár oldal, de már nem bírtam ki, hogy az első gondolatokat megírjam vele kapcsolatban) Olyan embereknek ajánlom, akik bírják a véres dolgokat és akik kicsit képbe vannak Japánnal, esetleg szeretik. Politikai dolgok is felmerülnek benne, így tényleg figyelni kell. Sok szereplőt mozgató könyv és a szereplők fejezetenként váltakoznak, szóval jó ha a könyv olvasása közben nem csinálunk semmit, csak a könyv lapjaira koncentrálunk.
- történet kreativitása: 10/10
- szóhasználat: 10/8 Nem tetszenek, ahogy a japán neveket "magyarosítják", a japán az legyen japán!!!!!!(♥)
- szereplők: 10/9. túl sok :| 
- könyv kinézete: 10/10 :)

Úgy tudom, hogy filmet is csináltak a könyvből, viszont még nem volt időm/kedvem/energiám/stb megnézni, de sort kerítek rá :) Viszont láttam, hogy ki játssza Súját, és kicsit idősnek találom, e ízlések és pofonok.

Van egy nagyon jó zene, ami a könyv hangulatához illik *-*
Ez a zene az egyik kedvenc animém openingje(betétdala)

"Van rosszabb az iskolánál."(fő gondolata a könyvnek, amit a borítón is feltüntetnek) 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mendekhely.blog.hu/api/trackback/id/tr296519239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása