2014.05.25.
18:14

Írta: stronghand

Közeledik a vége....

 Sziasztok!
 Mint látjátok mostanában keveset írok ennek részben az az oka, hogy az előzőleg elolvasott könyvekről fogok még egy ideig írogatni, a másik oka az, hogy közeledik az év vége a suliban. Ez azzal jár, hogy sokat kell javítanunk, tanulnunk, még az utolsó dolgozatokra gőzerővel kell tanulni, nehogy lerontsuk a jegyet és még az érettségi is itt van a nyakunkon. Miután a gyakorlati érettségin túl vagyok, ami sajnos nem lett a legjobb, de mindegy, következik a szóbeli, viszont előtte még zongorából is van egy év végi vizsga és a szolfézs vizsgám is idén van. Mondanom sem kell, alig várom, hogy túl legyek végre ezeken a dolgokon és teljes erővel vágjak neki a nyárnak. A nyárra tervezek egy kicsit dolgozni, meg akartam csinálni a jogsit, de a szüleim úgy döntöttek, majd jövőre ráérek, szóval addig dolgozok valamit és szerzek rá pénzt. Tervezet messze lakó barátokkal lenni és még lehet nyaralni is elmegyünk valahová. Egyszóval mozgalmas nyarat tervezek. Természetesen az olvasás se maradhat ki, illetve a blogvezetés sem.
  Tegnap elmentünk anyuval és az unokahúgommal vásárolni gyereknapra. Kaptam két könyvet, unokahúgomnak meg unokaöcsémnek is vettünk ajándékot meg még el is néztünk egy boltba, ahonnan kaptam pár ruhát. Szóval elég jól telt a nap. Lejjebb láthatjátok a két könyvet, a Five az új generációt és a Beavatottat. A beavatottról sok jót hallottam és el is kezdtem olvasni, eddig még nem tűnik annyira érdekesnek, de hátha jobb lesz a vége felé. A Five pedig megtetszett, szép kék szemű kislány van a borítóján és amikor elolvastam a rövid leírást még jobban megfogott.
   Van még két könyv amit megvettem ,az egyik unokatesóm osztálytársánál van, mivel együtt rendeltük mert olcsóbb volt így, ennek a könyvnek a címe a Szerelmem egy angyal, a másik pedig az egyik kedvenc mesém könyv változata, a Vándorló palota. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, azoknak főleg akiket vonz a Japán kultúra.
  Hétfőn, azaz holnap zongora vizsgám lesz, amire minden évben kell csinálni egy vizsgalapot, amibe a darabokat tüntetjük fel és ki kell díszíteni a lapot. Tavaly óta van egy verseny, a zongoristák vizsgalapjai között. Szavazhatunk egymáséra és kihirdeti a tanárom az első három helyezettet. Én tavaly második lettem, mondanom sem kell idén az első hely a cél. A múlt évi vizsgalapom fő témája a pillangók voltak, az ötletet egy gyönyörű tabló adta. Idén viszont, a három dalból két menüettet játszok, amik táncdalokhoz hasonlítanak. Egyszóval az ideig témája a vizsgalapomnak a tánc lesz, mint látjátok az egyik oldalra egy balerinát rajzoltam. Az elején is táncos lányok vannak, illetve a harmadik oldalon egy tangózó pár lesz látható. Azokról a következő bejegyzésben hozok képet.




Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mendekhely.blog.hu/api/trackback/id/tr436519161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása