2014.06.02.
20:57

Írta: stronghand

Kirándulás

 Sziasztok!
 Vasárnap jöttünk haza a két napos osztálykirándulásról. Nagyon nagy élmény volt, a legtöbb olyan dolgot kipróbáltam, amit már nagyon régóta szerettem volna, ráadásul nem egy emberben pozitívan csalódtam.
  Kb. 9 órakor indultunk el a sulitól. Amikor odaértünk nagyon megtetszett a hely, a szállás nagyon szép volt, minden volt, ott helyben. Billiárd, csocsó, mellettünk egy focipálya és hatalmas fák. Először a billiárd asztalt céloztuk meg, mindenkit megtanítottam normálisan lőni és a játék szabályaira. Ezzel elvoltunk legalább két órát, ha nem többet.
 Aztán összeszedtek minket és elmentünk a Hármas-Körösre kajakozni. Már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni, de bevallom akkor ott kicsit elfogott a félsz, hogy mi van ha felborulunk? Ugyanis két barátnőm, a négyből nem tud úszni, igaz, hogy volt rajtunk mentő mellény, de sose próbáltam még, hogy fent tud-e tartani. Viszont állati volt. Most így visszagondolva, második nap is szívesen elmentem volna, csak az izmaim ne fájnának ennyire.  Természetesen este ment az UNOzás és a biliárdozás, vacsora után pedig mindenki ment a maga útjára a barátaival. Ám miközben biliárdoztunk egyik fiú osztálytársam odajött, hogy ki áll ki vele. Nos, én kiálltam vele, e közben a csajok is beszálltak. Ez egy jó alakalom volt arra, hogy beszélgessen a két fél egymással. Ugyanis a srácnak megvan a maga bandája és rendszeresen bunkózik velünk, különcökkel. Úgy tűnik kezd felnőni, teljesen normálisan viselkedett velünk de még a többiekkel is jót szórakoztunk. Egyszóval az volt az este legnagyobb pozitív csalódása.
 Második nap elmentünk egy tanyaházhoz, ahol volt mindenféle dolog. Kalandpark, íjászkodás, falmászás és kalácssütés. Nagyon finom kalácsokat sütöttünk és annyit, hogy egy hadseregnek elég lett volna. Összegezve nagyon jó kirándulás volt. Hozom a képeket.:)
Kajak-Kenu

Kalandpark :) 



Babák xDD

  Az előző bejegyzésben említettem, hogy van még két könyv, amit megvettem. Az egyik a Vándorló Palota. Először a Miyazaki Hayao által megrajzolt egy órás anime filmet láttam. A férfi annyira jól rajzol és olyan jók a történetei, hogy minden filmjét szeretem. Természetesen a Vándorló palota a kedvencem és nem egy barátnőm imádja. A történetek nagyon jók és nagyon tanulságosak. Amikor megláttam ezt a könyvet, már bizsergett a kezem, hogy elolvashassam és most, amikor itt van le sem tudom tenni. Pedig annyi mindent kellene csinálni.
 A másik könyv a Szerelmem egy angyal címét viseli magán. Első pillanatra megfogott a könyv, a borítója is gyönyörű, a tartalma is jónak ígérkezik és alig várom, hogy elvesszek a lapjai között.


  Végre túl vagyok a szolfézs vizsgán is. A zenesuliban fő tantárgy mellett, ami nekem jelen esetben a zongora kell tanulnunk szolfézsot 4 évig, 2 évit pedig valami mást. Többek között lehet kórusba menni, fúvós hangszereseknek zenekarba, lehet zeneirodalmat és történelmet tanulni. Szolfézsból a vizsgát le lehet 4. év után tenni, vagy hatodik év után, ez esetben két évig nem tanuljuk a szolfézst ezért nehezebb. A vizsgára általában 10 népdalt és 5 műdalt kell megtanulni szöveggel és szolmizálva. Kicsit féltem, de semmi okom nem volt rá. Bementem elmondtam majd kijöttem. Kérdezgettek ugyan, de semmi olyat, amit eddig ne beszéltünk volna át. Örülök, hogy túl vagyok rajta most már csak a szóbeli informatika érettségi van hátra.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mendekhely.blog.hu/api/trackback/id/tr96519159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása