2014.06.22.
13:43

Írta: stronghand

Happy :)

 Sziasztok!:)
 Tegnap elég későn jöttem haza, kb fél 1 felé. Az egész napot barátnőmmel töltöttem Debrecenben. Elmentünk moziba, beszélgettünk, üldögéltünk, fagyiztunk és pizzáztunk is. Úgy indultunk a moziba, hogy a Szél támad című animációs filmet nézzük meg, ami egy japán származású animációs film alkotó férfi utolsó munkája. Miyazaki Hayao már nagyon öreg, ezért ezen a filmen kívül nem is lesz már másik alkotása, a stafétabotot a fia vesz át. Amint beléptünk a moziba ez a terv megbukott...Megláttuk az Így neveld a sárkányod második részének a plakátját, így inkább azt néztük meg. Legalább 10 évvel mentünk vissza az időben, ugyanis adtak a meséhez tartozó poharat és mindketten azzal mászkáltunk egész este. Egyszóval újra gyerekek lehettünk és ez nagyon sokat jelentett mindkettőnknek, a gondokat pár pillanatig elfelejtve tátott szájjal néztük végig ezt a nagyon jó animációs filmet. Az első részéhez képest hatalmas volt a fejlődés, már arra is azt mondtam, hogy nagyon remek, de igazából a második része volt a hatalmas élmény. A szereplők pár évvel idősebbek, ami a nagyon király, hogy ez a rajzolásukon és az élet felfogásukon is meglátszik.
 Elmondom röviden a történetet, azoknak, akik még az első részt sem látták.

Szerencse sütit is ettünk :) 




 Már az Így neveld a sárkányodat címből is lehet következtetni, hogy ez nem egy egyszerű mese, sok valamit tartogat magában.  Történetünk főszereplője, Hablaty egy viking, a jobbik fajtából. Ám ő szerény, gyenge és apró, de a családjáról és a falujáról koránt sem mondható el ugyanez. A legtöbb helyen szúnyogok, bogarak, egerek és egyéb kártevők vannak, az ő életüket azonban a sárkányok keserítik meg, akik minden élelmüket ellopnák, ha tehetnék. Hablaty beakarja bizonyítani, hogy ő is legalább olyan jó viking, mint a vele egyidős Asztrid, akibe menthetetlenül bele van zúgva, vagy az ikrek, Kőfej és Fafej esetleg Halvér.
 A legveszedelmesebb sárkány nézi ki magának főszereplőnk, így Éjfúriát. Amint elindul levadászni, szerencséje van és sikerül elkapni, ám a sárkány koránt sem olyan mint amilyennek gondolják, az ő szemében is legalább annyi a félelem, mint főhősünkében. Hablaty hamar rájön, hogy van más út is, van olyan út is, ahol együtt tudnának élni a sárkányokkal békében, hiszen ők is érző lények. Az első része a filmnek erről szól, hogy hogyan vezeti rá a faluját Hablaty erre a hatalmas dologra. Hablaty és Fogatlan között olyan barátság jön létre, ami örökké tart.... egy életen ét és talán még azon is túl.
 Ennek a filmnek inkább a mondani valója az ami lényeges, számomra azt mondja, hogy ismerj meg minden részletet, mielőtt ítéletet mondanál valaki felett, illetve azt, hogy nem minden a külső.
 A második film az elsőtől nagyban különbözik már a grafikában és a színvilágban is, mivel ebben már több sárkány feltűnik, így nagyobb a színkavalkád is. Tényleg, elképesztő, gyönyörű a film.
 A vikingek és a sárkányok jó pár év óta együtt élnek, békében. A kölcsönös függés tartja őket össze. A vikingek már nem sárkányt ölnek, hanem velük játszanak, esznek, mulatnak. Ám Hablaty előtt egy hatalmas döntés áll, az apja őt akarja megválasztani a falu vezetésének, ám ő még erre nem áll készen. Már az első részben is feszegették azt a történetet, hogy főszereplőnknek nincs édesanyja, valamikor kicsi korában meghalt. Ezt a történet szálat még egyenlőre nem bontották ki, egészen ideáig. Amikor feltűnik egy furcsa maszkos idegen és elvezeti Hablatyot a sárkányok hatalmas fészkéhez már akkor tudtam, hogy ez a történet szál következik. Nem lövök le semmit, de az okos emberek már rájöttek, hogy mi a történet fő szála. Természetesen mindig van, minden filmben egy gonosz, aki beakarja fogni az össze sárkányt és a cél a világuralom. Ez ebből a történetből sem maradhat ki.
 Mindent összegezve ez a két animációs film a világ egyik legnagyobb alkotása. Remélem tervezik a harmadik részt is és azt is, hogy legalább ilyen jó lesz. Általában ha második filmet vagy részt csinálnak valamiból azok már nem szoktak akkora durranások lenni, mint az első. Ezt az elvet ez a mese megcáfolta.

 Történ még velem a héten pár dolog azt is megosztom veletek. Az érettségin is túl vagyok és annyira jól hangzik, hogy már 10. osztályosként van egy érettségim. Igaz, hogy a jegy ez csak négyes, de az is jobb, mint amit a legtöbb ember el tud érni. Rengetegen mentek most előrehozott érettségire, 11. és 10. osztályos tanulók. Volt aki németből, angolból vagy mint én informatikából. Sokan voltunk és nehezen haladtunk, sokat kellett várni az eredmények kiosztására, de megérte. Egyszóval nagyon boldog vagyok(mint a bejegyzés címe is mutatja)

Pár héttel ezelőtt anyu beíratott műkörmöshöz, már azt is megszerettem volna mutatni képen. Nagyon szép lett.
szép vidám :D 

  Hétfőn buliztunk a haverokkal és előtte elmentünk bevásárolni, természetesen nem maradhatok könyv nélkül.  Múltkor mikor megvettem az Öröklétűt, amiről hamarosan jön az ismertető, akkor kinéztem magamnak a Soha határát, mivel valaki(arra sajnos nem emlékszem, hogy ki) mesélt róla, hogy jó. Egyszóval megvettem, bár szerintem most a kölcsön kapott könyveket fogom elolvasni, aztán pedig a Szent Johanna Gimit és megy minden újra, sok könyvet elakarok olvasni, csak túlságosan lekötnek mostanában a filmek. Találnom kell valami rendszert, az animézés, filmezés és olvasás valamint a barátokkal való találkozás között.  Kicsit csalódtam, hogy az Öröklétűnek és a Soha határa című könyvnek ugyanaz a  lány van a borítóján. Nem igaz, hogy nem lehet más képet találni, ami hasonlóan tükrözi a könyv tartalmát.

 Lenne még egy pár dolog amiről szívesen írnék, de már így is elég hosszú a bejegyzés. Van pár film, amit mostanában megnéztem, azokról is írni akartam, de mivel már fent írtam az Így neveld a sárkányod című meséről, így ezeket a filmeket későbbre hagyom, hiszen az Év csatája, annyira jó film, hogy megérdemel egy külön bejegyzést. Valamint most nagyon ráfüggtem egy Ace of Diamon című animére és holnap kijön a TEEN WOLF NEGYEDIK évadja. Annyira várom már, hogy megnézhessem, valószínű előtte kivégzem megint mind a három korábbi évadot.
 Valamint ma volt a tv-ben a Rádió láz című film, ami egy titokzatos rádiós lányról szól. Volt benne egy nagyon jó szám, amit egy srác énekel és feltűnik benne egyik kedvenc színészem, Atticus Mitchell is. Fentebb találjátok ezt a számot. Nagyon tetszik a mondani valója a dalnak, különösen egy sora.
 "Mikor veled vagyok, önmagam vagyok/ When I'm with you, I'm just myself
Az életem a kezemben tudom tartani/ Taking this life in my hand."


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mendekhely.blog.hu/api/trackback/id/tr446519151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása