A hétvégén elég sok időm volt és mivel nagyon fáradt voltam és a szemem is olvasás helyett filmeztem egy picit. Mostanában(szégyen) nem igazán van kedvem olvasni, annyira kimerítőek a napjaim, hogy inkább többet alszok egy órával, mint hogy olvassak. (Ezért nem is volt mostanában hosszabb könyvről bejegyzés) Szóval most pár filmről írnék :)
 |
Filmplakát :) |
Az első
Az óriásölő: Nagyon jó film. Az égig érő paszuly továbbfejlesztett változata, kevésbé, hogy úgy mondjam, gyerekeknek való. Nicholas Houl-t ebben a filmben is remekül alakít, csak úgy mint az eleven testekben, csak itt most élő ember szerepébe bújtatták. Egy fiatal fiút alakít, aki kicsi kora óta odavan az óriásokért, de sose gondolta volna, hogy a történetek, -amiket meséltek és esténként felolvastak neki -igaznak bizonyulnak. Ő és a király lánya, Isabelle hercegnő kalandra éhesek és egyikőjük se gondolta volna, hogy az óriások fogjak őket közelebb hozni egymáshoz. Mondanom sem kell, hogy első látásra beleszeretnek egymásba. A történet happy end-del végződik, az égig érő bab kivágásával a film nem ér véget, mert vár még ránk egy végső csavar. A végén Jack elveszi feleségül Isabelle-t, majd amikor gyerekeik születnek nekik is elmondják az óriásokról szóló meséket.
 |
kedvenc szereplőm :) Ewan :) |
Óz, a hatalmas: Csodálatos színvilágot varázsolnak a mozivászonra az alkotók, ennél szebbet csak az Avatar című filmben láttam, ahol szintén tobzódnak a színek. Mint valami mesevilágban, gyönyörű! Óz, a csaló varázsló egy légörvény következtében egy, az ő nevét viselő Ózba kerül, ahol megismerkedik egy gyönyörű hölggyel, aki boszorkány. Megjósolták, hogy az Óz nevet viselő varázsló lesz a megmentőjük. Oz ugyan szélhámos, de megpróbálja legyőzni a gonosz boszorkány, akiről később kiderül pár dolog. Kalandjai során sok helyen megfordul, személyes kedvenc részem, amikor egy porcelánból készült városba téved, ahol egyetlen egy porcelán lány maradt életben és neki is eltörtek a lábai. Óz segít rajta és megragasztja a pici lány lábait. Erről a filmről kicsit az Alice Csodaországban című film jut az eszemben.
 |
Gyönyörűen látszik a színvilág :) |
Összességében mindkét film tetszett, nagyon jól kitalálták a szerkesztők. Ajánlom mindenkinek!:)