2014.03.16.
12:11

Írta: stronghand

Filmek


'Olvasni jó...a fejemben TV-zek' ♥

  Először is ezzel a képpel is idézettel indítanék. Nagyon megtetszettek :)
A hétvégén megnéztem a Nagyfiúk első és második részét. Akárhányszor látom ezeket a filmeket mindig nevetek rajta. Imádom a színészeket, a történetet és a kivitelezést. Sokan mondják, hogy a Másnaposok sokkal jobb, hát nekem nem tetszett. Az első részre azt mondtam oké, de a többi már túl erőltetett. Imádom az összes filmet amiben Adam Sandler játszik, azokat meg főleg ahol Rob Schneiderrel együtt. Ám amikor ezt a filmet láttam több jó színészt is megismertem, mind gyerek mind felnőtt színészeket. Egyszóval aki még nem látta ezt a filmet feltétlenül nézze meg.

A történet röviden arról szól, hogy 5 srác kisebb korukban együtt kosaraztak és megnyerték az utolsó döntő meccsüket. Majd később pár évtized múlva az edzőjük halálhíre újra összehozza őket. Miután elszórták az edző hamvait, ugyanabban a házba buliznak, ahol a győztes meccs után.
Adam Sandler most is nagyot alakít a filmben, Kevin James, David Spade, Chris Rock és Rob Schneider-rel karöltve. Természetesen a női és a gyerek színészekről is érdemes említést tenni. Salma Hayek eszméletlenül csinos a filmekben, nem mintha a filmeken kívül nem lenne az! Valamint feltűnik a Jassie sorozat egyik színésze is Cameron Boyce, aki nekem személyes kedvencem.
  A második filmben Újra összeáll a nagy csapat, ez úttal a Feder család már nem Hollywood-ban él, hanem ott, ahol a barátaik, így többet tudnak találkozni. Rájönnek, hogy túlságosan megöregedtek és eltunyultak. Régen folyamatosan buliztak, de ezt ma már nem engedhetik meg magunknak, a feleségeik és a gyerekeik miatt. Ám Leny Feder még is rendez egy nagyszabású bulit, ahova minden fontos embert meghív. Feltűnik a filmben Taylor Lautner, ezúttal a "rosszabbik" oldalon.

A másik film amit néztem a Grimm testvérek.
Egy szélhámos testvérpárról szól, akik ördögűzéssel foglalkoznak, mondanom sem kell, hogy ők azok akik megrendezik az egész szellemirtást. Ám amikor megfordulnak egy fura faluban valóságos dolgokba keverednek. Fiatal lányokat rabolnak el a faluból és őket bízzák meg őket, hogy derítsék ki mi történik a lányokkal. Nem éppen mondható horrornak, de nem is esti mese. 

Ezután két Disney-s filmről szeretnék beszélni. Az első a Limonádé. Egyik nagyon jó barátom mondta, hogy biztos tetszene nekem, nézzem meg. A történet főszereplője egy lány, aki új iskolába megy és már az első pár napban Elzárásra kerül. itt aztán találkozik pár másik vele egykorú gyerekkel, akikkel csak úgy zenélni és énekelni kezdenek az Elzáráson. A tanár, aki felügyeli őket az Elzáráskor ragaszkodik hozzá, hogy együtt zenéljenek. Belefognak és sok nehézség árán, de fellépnek az iskolában egy másik bandával együtt. Az együttes a nevét egy ital automatáról kapta, ahol nem éppen finom limonádét lehet kapni. 
Nagyon tetszett ez a film, zseniálisak a zenék, a karakterek is nagyon aranyosak és a történet is tetszett. 


A kedvenc számom :) 

A másik Disney-s film a Cloud9. Kayla egy elkényeztetett lány, aki imád snowboardozni. Egy nagyon jó csapat tagja, akik sorozatosan nyerik meg a kupákat. Ám egy kisebb kihágás miatt kirúgják a csapatból és egy Kutyakozmetikában kell dolgoznia, ahol megismerkedik Willel. A fiú majdnem világbajnok hódeszkás lett, ám egy saját szám bemutatásakor balesetet szenvedett. Azóta nem deszkázott. Kiderül, hogy Kayla csak azért nyert versenyeket, mert megrendezték, az apja miatt, mivel az övé a síövezet. Ám Kayla szeretne profi deszkás lenni, így megkéri Willt, hogy tanítsa meg neki a Cloud 9-t. Mondanom sem kell, hogy Kayla és Will egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Szeretem az ilyen filmeket. Szeretnék egyszer megtanulni én is snowboardozni. *___* ♥


Pénteken találkoztam egyik ismerősömmel, akitől vettem pár könyvet. Írt, hogy megvan még pár rész Darren Shan Vámpírvilág sorozatából. Annyira örültem ennek a hírnek *__* Továbbá megvettem tőle a Nyitótánc című könyvet, amiről korábban már írtam pár szót.Továbbá kölcsönkaptam unokatesóm barátjától a Tövisek hercegét, illetve a Tövisek királyát. Már régóta szemeztem ezzel a könyvvel, hiába fiúsabb inkább. Pénteken még arra is vettem a fáradtságot, hogy beugrottam a suli könyvtárába. Ám kicsit csalódott voltam, mert nem sok könyv volt bent, amit ki akartam kölcsönözni. Így kikölcsönöztem az Állatfarmot, Zabhegyezőt, Virágot Algernonnak, Üvöltő szeleket és még hét elején Karinthy Frigyes Gurul a pénzt. Eredetileg ebből a Cirkuszra volt szükségem egy pályázathoz, amit valószínűleg nem fogok megcsinálni., de még gondolkodok rajta. ha már kikölcsönöztem úgy gondoltam, hogy elolvasom az egész könyvet. Azért kölcsönöztem ki ezeket, hogy ne mindig csak a diák könyvekről írjak. Legyen egy kis változatosság is a blogban. 


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mendekhely.blog.hu/api/trackback/id/tr196519203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása