2014.04.27.
17:04

Írta: stronghand

Akkor szakítsunk

Cím: Akkor szakítsunk
Író: Leiner Laura
Főbb szereplők: Lia, Norbi, Csabi, Eszti, Szilkó, Ákos, Miklós,


  Semmi sem tart örökké, a legjobb barátságok is megfakulnak egyszer. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem lehet megjavítani a dolgokat és az emberek nem jönnek rá, hogy mennyire összenőttek a másikkal. Annyira természetesnek tűnik, hogy mellettük van a másik, hogy amikor bekövetkezik az elválás képtelenek beletörődni az elválásban. Hasonló dolog történik ebben a könyvben Liával és Norbival.
  Mielőtt belefognék a történet mesélésébe pár szót szeretnék ejteni az írónőről és az eddig megjelent műveiről. Leiner Laura nem olyan régen lett híres, ő írta a fiatalok által nagyon megkedvelt Szent Johanna Sorozatot, amiről majd később írok, amint újra a kezembe kerül a sorozat. Nagyon megkapó sorozat, rengeteg humorral, nevetéssel, sírással, csalódással és szerelemmel. Azután a sorozat után kicsit féltem a Bábel elolvasásától. Ám kellemesen csalódtam benne, hiszen legalább annyi poén van ebben az egy kötetes könyvben, mint az előtte lévő sorozatban.
  Most, hogy ezt a könyvetelolvastam kicsit vegyes érzelmek jelentek meg bennem. Természetesen tudtam, hogy ez a könyv, már csak a címe miatt sem lesz olyan vidám mint az előtte megírt történetek. Igazam volt. Ez a történet nem egy minden ízben vidám történet, ennek ellenére voltak olyan pillanatok amikor hangosan nevettem.
  Lia annyira szerelmes Norbiba, hogy azt hitte örökre együtt maradnak ők ketten, ahogy a legjobb barátnője, Eszter és Csabi is. Ők így négyen örökre együtt lesznek, mindenhová együtt mennek, együtt öregednek meg. Talán ezt hívják rózsaszín ködnek? Úgy gondolom, igen. Ám rá kellett jönnie Liának, hogy nem minden úgy történik, ahogy az ember elképzeli. A sok veszekedés ellenére egészen jól kijöttek Norbival, ám egyszer a veszekedések is túlcsordulnak és egy idő után sok lesz. Hát valószínűleg ez vetett véget a kapcsolatuknak. A kezdeti sírás, duzzogás, világvége fájdalom után Liának rá kell jönnie, hogy Szilveszter éjszakáján nem maradhat otthon Esztivel és nézhetnek nyálas filmeket és sírhatják ki a szemüket rajtuk, valamint nem akarta Esztert sem elszakítani Norbitól teljesen. Legyen Lia akármilyen önző is. El kell menniük a Szánkó által rendezett bulira. Egy bökkenő van, még akkor hívták meg őket, amikor négyen elválaszthatatlanok voltak. Természetesen ezután jött az "Én boldog vagyok nélküled" állapotok, mosolygós képek, vicces dolgok kiírása. Lia mindent eltervezett, elmennek Esztivel és Csabival Szánkó bulijára, Szilkó segítségével. Ilyenkor mindig az a természetes, hogy a fiúk a fiúk pártján a lányok a lányok pártján állnak, ennek ellenére Lia eldöntötte, hogy Esztit is és Csabit is a saját oldalára állítja. Egészen addig jól ment a terv, amíg induláskor Norbi is meg nem jelent, így ők öten közösen indultak el a buliba, hiszen Lia nem mondhatta azt Norbinak, hogy akkor ő nem jöhet, mivel előtte mindenki tudtára adta, hogy már túllépett rajta és nem érdekli ami vele van. Ráadásul a hideg szilveszteri este sem tette kellemessé a buszozást és a hozzá tartozó várakozást.
 Idővel természetesen kiderül, hogy Norbinak randija lesz Szánkó buliján és egyből megszegi Lia a tervét, miszerint felhőtlenül boldog lesz Norbi előtt. Az utazás közel sem olyan zökkenőmentes, mint amilyennek tervezték. Szilkó a főnök a kocsiban, így se boldogság, se zene, se éneklést nem akar látni vagy hallani. Egyébként Szilkó, Lia antiszociális testvére, aki csak nagyon ritkán mozdul ki otthonról, főleg mióta a volt barátnője szépen cserbenhagyta. A Szilvesztert viszont mindennél jobban utálja, ugyanis az ő neve is Szilveszter, így ilyenkor mindig megkapja a szokásos ugratásokat a nevével kapcsolatban.
 Amikor hosszú idő elteltével végre megérkeznek Szánkó bulijára kiderül, hogy rossz címet adtak meg az Interneten, így fel kell keresniük az ismerősöket, hogy mégis hová kell menniük. Természetesen Szilveszter éjszakáján a legtöbb embert nem érdekli a telefonja és inkább bulizik, ugrál, táncol mint, hogy az Interneten szörföljön.
  Ha ez nem lenne elég baj ráadásnak még Csabi meg Eszter is összekap egy elég nagy bajon, így ők is folyamatosan veszekednek. Norbi és Lia sem lettek puszipajtások ez alatt az éjszaka alatt és Szilkónak is lesz elég baja. Egyszer teszi ki a lábát otthonról, máris csőstül jönnek a bajok. Miklós aki csak plusz emberként csatlakozott a csapathoz, semmit nem ért. Szóval az egész estéjük egy hatalmas kavalkád, amiből nehezen tudnak kikerülni.
 Vajon sikerül eljutniuk a srácoknak Szánkó bulijára, vagy jobb lenne ha csak hazamennének és hagynák az egészet? Vajon Norbi és Lia kapcsolatával mi lesz? Eszterrel és Csabival?



 Bevallom ezt a könyvet megint csak kölcsön kértem, mivel jó volt a Bábel, meg előtte a Szent Johanna gimi, ezért ebben nem reménykedtem. Ez a könyv más mint az előtte megírtak. Kevésbé viccesebb a történet. Összességében szerintem egész jó volt, bár inkább az egyszer olvasós történetek közé sorolnám.
- történet kreativitása: 10/7.
- szóhasználat: 10/7.
- szereplők: 10/9.  
- könyv kinézete: 10/10. Tetszik :)  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mendekhely.blog.hu/api/trackback/id/tr736519173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása